Furcsa hétköznapok

Mindenki ébredezik, hallani a lépcsőházban, ahogy útra kelnek páran, ajtó csapódik valahol messzebb.. van előnye egy panel hártyavékony falainak is.:) Apró, halk neszek. Szeretem. Ébredezik a város, lassan beszökik valami halvány fény is a rolók alatt. Új nap, új kezdet, új nekifutás..
A munka társaim az elsők akik keresnek, a mobil csörgése bele hasít a csendbe, szívem szerint szeretettel teli káromkodást indítanék.. de azért inkább felveszem.
– Na jössz melózni?- Főnököm hangja vidám, hajnalban ez nála igencsak ritkaság számba megy, azt azért tudom, inkább csak az aggódás, semmit a munkára ösztönzés miatt keres…
– Na ná hogy nem. A térdem darabokban édes. – Fáj, éjjel aludtam is meg nem is.. pont mint a mesében a lány, aki hozott is meg nem is.. – De ha megkapom a járó gipszet akkor bele vágok. Ittál kávét?
– Oké! Sajnálom.. tudod..- sóhajt elmosolyodok, szegényem azt hiszi ő tehet róla, pedig simán nem figyeltem..- Hja ittam az asszony azzal keltett. Később még kereslek. – azzal bontja a vonalat.
Szerencsés vagyok, mert szeretnek.  Nem lehetnék olyan mázlista, hogy egy reggel arra ébredek, hogy a szerelem is itt tanyázik az én kis fekhelyemen? Valaki olyan személyébe, akivel már életem végéig együtt élhetnénk?
A lábam nem is fáj annyira. A hiány szerintem jobban… nincsenek hihetetlen magas elvárásaim, mégis nehéz olyan embert találni , akiről elmondhatom olyan amit keresek… aki olyan meg épp most küldött egy képet magáról…nem is értem én ezt a pasit, de komolyan megvadít.:)

És így kora hajnali 1 órakor, mindenkinek finom ebédet és családdal közösen eltöltött szép délutánt kívánok.;)

No para.. a lábam fáj, úgy teszek mintha nem érzeném, attól még van, lüktet és sírnék szívem szerint úgy, de úgy sírnék. Viszont megtanultam anno a férjem mellett, hogy a sírás a legkevésbé sem megoldás. Két monokli között nem érdemes sírni, meg lehet bocsátani.. egy ideig.. lehet ön ámítani is..de tényleg csak egy ideig… egy idő után, lehet keresni önmagunkban a hibát.., hogy MI tehetünk mindenről.. ,de ez nem így van. Az igazság az, hogy egy alkoholista soha nem azért alkoholista mert az élet, a múlt, a család vagy bárki bántja.. egyszerűen iszik mert szomjas, mert hiányzik neki az a varázs, amit a pia nyújt..:) nem miattunk.. MAGÁÉRT.. és innentől nem számít, hogy ki mennyi könnyet ejt!
Szóval az élet arra tanított sírni szabad, csak ne tegyem túl sűrűn, ne tegyem nyilvánosan.. Hát nem sírok! A lábam köszöni, megvan és valószínűleg meg is marad. Anya délelőtt hívott, kérdezte megvagyok e.. mondtam neki ne idegeskedjen , VIRULOK:D a szomszéd srác néha rám néz, neki azért már őszintébben válaszolok, ha érdeklődik fáj e.. őszintén? 🙂 vonítok.. de sebaj..

Közben hősszerelmes ,,párom” is bejelentkezett.. szeret, meg minden de totál kivan, nem bírja még a telefont se felvenni.. akkor se ha én hívom.. ő meg csak minden másnap bír egy sms-t lenyomni:) Na az üzin behalok:) Ha nem fájna a lábam piszkosul már bizony röhögnék, még akkor is ha nem túl nőies.. van valaki aki ezt ebben a formában beveszi?????!! milyen nőkkel volt ő eddig? volt nekik agyuk????

Amúgy tudom, hogy a gyászt mindenki máshogy éli meg. Van aki nehezebben teszi túl magát a dolgokon. Én is ilyen vagyok. A nagymamám pld még így jó egy évvel a halála után is gyászolom. Minden nap kijárok a sírjához és minden áldott nap arra gondolok, hogy jó volna ha lenne..de mellette megtartottam a barátaim. Keresem őket… és ha lenne kit szeretni őt is keresném… HA meg valaki olyan szerelmes mint az ,,ÉN HŐSÖM”, hát tuti keresném… tudom, talán gonosz vagyok, de a fájdalom tesz.:) meg az ,hogy nem szeretem ha hülére vesznek…talán..

Anya sír. Nem tudom mi a baj, vagyis értem, hogy mi, de nem akkora, hogy ezért úgy keljen tenni, mintha össze omlana egy egész világ. A betegségem már rég nehezíti az életem, nem leszek jobban az állapotom simán stagnál, de én alapvetően ennek is örülök. Kórházban sem voltam, már jó 7-8 éve. Jól megtanultam mire kell vigyáznom. Az elmúlt napokban nem figyeltem eléggé és bumm… becsúszott. Nincs ezzel baj, hisz alig pár óra alatt már itt vagyok. Csak anyu látja borúsan a helyzetet.
–Nem jó ez így- sóhajtja könnyes szemmel. – Haza kellene jönnöd, ha most nem találunk meg mi lett volna veled? – ezen elgondolkodtam… talán eltartott volna pár órával tovább a dolog, de a telefon nem volt olyan távol tőlem, szóval megoldottam volna.
– Ugyan anyuci. – megsimogatom a vállát, térdembe fájdalom nyilall. – Tudod , hogy mindenre fel vagyok készülve. Semmi baj, megesik, de már ezer éve nem volt ilyen.
– De most volt és itt van- megkocogtatja a fehér gipszet. Na ja, vitatkozhatok ahogy akarok, attól még tény, a térdem tropára ment, szexi gipsz.. pár folt itt ott.. – mikor elment biztatóan rákacsintottam.
–  Ne aggódj, a teló a kezem mellett lesz mindig. – ahogy becsuktam az ajtót már tudtam, hogy igaza van.. haza kellett volna mennem pár napra. Kész kínszenvedés lesz az elkövetkező pár hét… aki próbált már fekvő gipszel járni tudja, hogy milyen. 🙂 Na de mégis csak felnőtt nő vagyok, aki megoldja a gondokat maga is.. az meg, hogy vannak előre nem látott balesetek, az élet vele járója. Én meg még élek.

Azért az ismerősök tanácsának ellent mondva, én nem nyomtam rá a telefont mikor keresett. Persze nem is én volnék ha megtenném. Mindig kaptam esélyt és úgy gondolom mindenkinek lehet rossz napja, így aztán megkapta a második lehetőséget, nem egy komoly dolog, de legalább beszélek vele, gondoltam akkor. A hétfő délutánt végig beszélgettük, kedden estefele a haverjaival beült valahova, tudomásul vettem, ha a szomszédba élne is lenne ilyen. Majd szombaton így és úgy lesz, ígérte.. Igen, amúgy talán az a legijesztőbb az egészbe, hogy komolynak tűnik amit mond. Mármint vagy valóban igaz amit mond vagy annyira képes hazudni, hogy az már csuda.. 

Igazából nem tudom egy férfi képes kamuból sírni? Képes tényleg a telefonba sírni, hogy a hazugsága hitelesnek tűnjön? Most már kivárnám mi lesz a történet vége..:)) Minden elkövetkező hétvégére jut valami olyan ami miatt le lehet majd mondani a randit? 😉

Mégsem tudom elhinni, hogy bárki hazudna a családtagja haláláról, mindezt sírva, csak, hogy lemondjon egy nem kívánt randit.

Barátnőm vállát húzva csak annyit mond…- Nem tom….hát én sem.

Most megint a csend, hallgathatom. 

Miért kellene nekem pasi?:)))))))) azért hogy ott görcsöljek, minden alkalommal, esetleg dühöngjek, próbáljam kitalálni, hogy most akkor mi van?

Mára feladom, egy részt, mert napok óta nem alszom jól, és nemhogy egy épkézláb gondolatom nincs, de még agyam sem nagyon. Másrészt meg már úgy igazán nem is érdekel az egész. Lezsibbadtam a történések hatására, semmit sem tudok sehova se tenni és így már nem jó a játék.

Kellemes éjszakát kívánok:

vacak:))

Nem írom a társkereső nevét amin fent vagyok, de hihetetlen mennyiségű levelet kapok. Célként én a komoly kapcsolatot jelöltem meg, a levelek zöme ilyen kérdéssel indít. ,,Milyen kapcsolatot keresel? ” vagy ami még jobban kiverte pár nap alatt a biztosítékot. ,,Nem fér bele egy laza kapcsolat?” Az aki komolyan keres társat, talán veszi a fáradságot, hogy elolvassa az adatlapot, amit ,,kiszemeltje” kitöltött. Legalábbis gondolnánk. Hát ne gondoljuk… a másik, a kép. Nem vagyok bányarém.. mégsem töltök fel képet és nem mutogatom magam mindenkinek. Szerintem fontos, hogy egy – két levelet már a kép bevillantása előtt is beszéljünk, annak aki nem szimpatikus nem akarom magam megmutatni. Minek tenném? Persze ez ízlés dolga, de azt sem szeretem mikor már első levélben a képemet AKARJÁK látni. Mert őőő csak úgy tud dönteni, és különben is őőő a legszebb és a legmenőbb az oldalon.:) Ahány ember annyi féle stílus, tudom, de nehezen szokom meg, hogy lemegyünk egy villants valamit aztán majd eldöntöm kellesz e szintet. Ahogy látom, a nők elfelejtették, hogy nőként elvileg finomabbnak kellene lenniük, mint a halkofa a piacon. Igen, oké tudom, neten nehezebb kifejezni az érzéseinket, írásban valaki nehezebben fejezi ki mire vágyik, de kétlem, hogy attól bármelyik nőt komolyan vennék, hogy alpári stílusban vagy a férfiakat esetleg az oldalon megforduló nőket veszi célba. Akik pedig esetleg évek óta fent vannak ,külön privilégiumuknak érzik ,hogy eldöntsék ki az először regisztráló, ki az aki már más névvel volt fent. Szóval valóban vicces dolog a társkeresés.:)

Ahogy kedvenc barátném szokja mondani egy- egy kényesebb és nehezen eldönthető kérdésnél :- Drágám No Para, ha fejre állsz se tudsz majd helyesen dönteni.
Nem tudom miért, de úgy vagyok, hogy engedni kellene a kísértésnek, nem foglalkozni azzal, hogy mi lesz ha átvág, csak hagyni had jöjjenek az érzések ha akarnak. Egyszerűen csak rég éreztem már, hogy várom valakinek a hívását, pedig azért akadtak kitartó ,,lovagok” akik próbáltak össze kerülni velem. Nekem persze nem felelnek meg azok akik a szomszéd utcába, városban élnek, nekem na ná, hogy az a férfi tetszik meg és az kelt bennem érzéseket, bármilyeneket, aki még ha legközelebb is van hozzám, akkor is az ország másik felén él… Ez olyan tipikusan rám valló dolog. Soha nem a könnyebbet , egyszerűbbet választottam.. de ez most más. Lassan 1 éve nem éreztem senki iránt úgy mint amit akkor érzek ha vele beszélek. Úgy szerettem meg a hangját, hogy észre se vettem és szinte pillanatok alatt. Csak szeretem, és ettől szólnak azok a bizonyos vészcsengők, mert tudom, hogy soha eddig nem szerettem úgy, hogy annak ne fizettem volna meg az árát. Viszont úgy érzem meg kell ragadni az érzést amit felélesztett bennem és hagyni kell, had jöjjön aminek jönnie kell. Ha átvág? Akkor meglehet az öröme, de ha folyamatosan mindent és mindenkit megkérdőjelezek, akkor mennyire leszek valaha is boldog? Állandó kérdőjellel nem élhetek…

A volt párom gyakran kritikusan hangsúlyozta miben vagyok gyenge, mi mindent rontok el, teszek rosszul. Furcsa mód még ez sem zavart soha. /most nem a férjemet említem, hanem az utána következő hosszabb kapcsolatom/ Mármint úgy gondolom a legtöbb embernek van hibája. Senki sem tökéletes, a kérdés az, hogy törekszünk e vagy sem? Én próbáltam jó lenni, neki megfelelni  de meguntam. Akármit is tettem sehogy sem voltam jó, mondjuk a szeretőjéhez hasonló valóban aligha lehettem volna. Nem vagyok az a túl bólogatós csaj, van egyéni véleményem, ami mellett érvelek és kiállok ha úgy érzem helytálló és helyes. Nos ez a kapcsolat arra tanított meg, hogy igenis vállalom magam, akkor is ha emiatt néha vesztek, bár nem tudom..vajon mekkora veszteség az, hogy valaki elhagy csak mert nem bólintasz rá mindenre amit kitalált, vagy hogy mersz nemet is mondani és szeretnél szembe nézni a problémákkal, ő meg menekül, mert nem bírja beismerni vannak hibái… szóval valahol így áll az életem. 

A szakítás után elég keményen éltem. Valóban éltem, buli, buli hátán, nyaralás, ismerkedés, új barátok , ismerősök, arcok, nevek. Minden össze mosódik és maszatos kusza örvényként kavarog bennem. Nehéz volt eleinte, nem is tagadom főleg, mert aki ismer tudja, hogy mennyit ,,szenvedtem”. De túl vagyok rajta. Most új lappal indulok, megbékélve a múlttal, magammal.

Barátnőm unszolására társkereső oldalakra regisztráltam. Vicces, de van olyan ami még tetszik is, mindamellett, hogy társkeresésre a legkevésbé sem alkalmas, de aranyos emberekkel lehet össze futni.

Az egyik oldalon bukkantam rá vagy inkább ő rám. András kedves és értelmes férfi benyomását keltette. Valamiért szimpi volt azonnal. Pár levelet váltottunk, nem túl sokat mikor írta, hogy kamionozik. Na akkor úgy pár percre lefagytam. Van kamionos ismerősöm, ilyen is meg olyan is. Nem akarom egy szakma hírét sem csorbítani, de azért a legtöbb ilyen területen dolgozó pasi nem a hűség mintapéldája. Még az ismerőseim között sem, na nem villognak előttem a kisebb kalandjaikkal, de néha- néha belefutnak a keresztkérdéseimbe és elárulják magukat. Na és persze én olyan HAVER vagyok, akinek mindent el lehet mondani..azt elfelejtik néha, hogy a haverság mellett nő is…. vannak romantikus álmaim..na egy- egy sztorizgatás után már nem annyira. Szóval megfagyott a vér, meg a net is, ahogy megjött a levele a szakmájáról. Nem általánosítok, mindenki más, mindenkinek más a lényeg és a fontos, gondoltam..így folytatódott a levelezés. Aztán jött a telefonszámcsere… és bevallom ekkor kezdtem el örülni, hogy talán olyan mázlim lesz, hogy végre egy normális pasassal fog össze hozni az élet. Napokig hol sms, hol hívás formájában jelentkezett. Beszélgetéseink tapogatózó kis ismerkedések voltak. Aztán egy pénteken megemlítette, nemsoká haza ér és szeretne is találkozni velem amíg itthon van. Mondtam neki én is vele.. ugyan miért ne? Gondoltam.. de aztán történt valami. Szombaton délelőtt még beszéltünk vele a nevén nem nevezett oldalon, aztán olyan ígérettel hogy később még keres eltűnt. Késő este fel akartam hívni..a vonal másik vége nem volt kapcsolható. Megbántódtam. Nem is kicsit. Megírtam neki, hogy szerintem keressen tovább. Haragudtam rá, de legfőképp magamra. Annyira olyan gondolatokat írt le amik bennem reményt keltettek, hogy végre rábukkantam valakire aki hasonló értékekkel bír, hogy végig sem gondoltam, hogy egy tőlem 200 km-re élő emberrel osztom meg a vágyaim, a gondolataim.. a reményeim..aki ráadásként olyan szakmában melózik ami nem a hűség mintapéldányit gyűjti össze… kínomban még bőgtem is, nem tudom miért.
Másnap délelőtt felhívott, csak azért nem tiltottam le a számát mert kíváncsi voltam milyen mesével áll elő. Őszinte leszek, annyira nevetséges volt a történet, hogy elhittem valóban csak annyit történt, hogy leejtette azt a fránya telefont. Egész nap beszélgettünk, kedves és annyira őszinte a hangja, ha hallanátok megértenétek miért hiszem el neki amit mond és ír. De a kisördög csak nem alszik. Persze este 7 fele ismét eltűnt az éterben.  Említette, hogy a szüleivel vásárolni mennek, meg hogy után beugranak egy mozira..mert ők így szokták. Őszinte leszek. Gondolkodtam.:) Ha én bevásárolok, rohanok haza hogy a romlandót betegyem a hűtőbe és nem filmet nézek, hogy hátha megromlik valami hűtést igénylő termék. De jó, nem gond ez… végül is van aki a tejet is romlottan issza és azért mert szereti. A másik, hogy ha én bevásárolok a szüleimmel utána nem viszem őket moziba. Az inkább valami randira való program..de jó, ők lehet ilyenek… mégis marad a kérdő jel. Minek kikapcsolni a telefont vásárlás közben??????? Na mert az oké ,hogy a moziba már nem szeretné, hogy csörögjön, de a vásárlás közben még lehetne szó olyanról, hogy valaki felhívja az embert..:))))Szóval a kedves férfi ember füle mögött valami vaj van. Pedig elmondtam neki párszor, hogy semmi gond ha közben talált valakit, akkor azzal sincs semmi baj, csak legyen korrekt és mondja meg. Hát nem tudom kinek mi a véleménye ezek után, de kíváncsi volnék rá.:), hogy most az én tükröm görbe vagy valóban van a logikázásomban valami igazság féle.:)

Sokszor elhangzik mostanában a mondat az ismerőseim szájából.
– Húzz bele, mert vénlány leszel. – ilyenkor lazán megrándítom a vállam. Azt rám, már senki sem mondhatja, hogy vénlány , hisz voltam férjnél. Életem első és legnagyobb szerelméhez mentem feleségül.  Kár volt, már akkor is tudtam, de azért nem bánom még így utólag sem, hogy megtettük azt a naiv lépést ott az oltár előtt… szép hosszú gyerekszerelem volt, aminek vége kellett hogy szakadjon, főleg mert nem nőttünk fel egymás mellett csak színdarabot játszottunk, hogy felnőttek vagyunk.  Alapvetően nem volt rossz ember, ivott, vert de ha épp józan volt akkor nagyon kedves és bűnbánó tudott lenni. Sokáig azt hittem ezt el lehet egy életen át viselni.. Aki hasonló helyzetben van annak szólnék, lépjen mielőbb. Nem szabad bele törődni abba, amiben él! Nem szabad hagyni az állandó megalázást, annál minden csak jobb lehet!! Mondom ezt sokévi tapasztalattal a hátam mögött, megvert asszonyként és túlélőként aki már kilépett az ilyen életből.
Szóval vénlány nem lehetek. A társadalmi elvárások szerint viszont már nem ártana össze kapnom magam. Gyermeket szülni, mert ha nem teszem kicsúszok az időből… ezt ismételten ismerőseim szokták kedvesen, rossz szándék nélkül az orrom alá dörgölni. Amúgy igazuk van.  Ha szeretnék babát, akkor bizony azt ebben az évezredben kellene… csakhogy. Nem megy akárkivel, nem bírok megalkudni, nem bírom azt mondani, hogy igen bele megyek egy majd megszeretem kategóriájú kapcsolatba.. na ez azért elég nagy bibi…anyuék haja már hullik az idegtől, ha férfi nevet ejtek ki a számon. Megértem őket. A választásaim furcsák, a férfiak pedig általában egy, max két randi után eltűnnek. Nem mintha sűrűn randiztam volna az utóbbi időbe. Szeretnék társat, lehetőleg valaki olyat akiben benne van az a + kisugárzás, amitől érdekessé válik. Lehet kislányos a dolog, de a mai napig úgy vagyok vele, ha valaki nem fog meg elsőre, azzal értelmes dolgok nem fognak össze jönni. Működnie kell a kémiának és bár a majdnem jó kislány kategóriába vagyok sorolható, azért vannak nem is akár milyen kilengéseim. Szóval azért kell kitartás mellém. A férfiak úgy gondolják, hogy a 30 feletti nőknél, épp a sürgős a család alapítás jelmondat miatt, természetes az első randi végén egy jó kis egészségügyi testedzés, főként velük… hát nem tudom. Talán maradi vagyok, de ahhoz valakinek nagyon kell tetszenie. Szóval a férfiak nálam rendszerint azon besérülnek, hogy miután  el pufogtattak egy -két nyálas közhelyet, utána nyert ügyük van és már alélok is a karjaikba. Nem teszem. Még akkor sem, ha a pasi amúgy tetszik. De rég találkoztam olyan férfival aki valóban tetszene… pontosabban kerek 3/4 éve.

Persze most akad valaki aki megmozgatott bennem valamit..de furcsa módon mégis úgy érzem, hogy nála sem stimmel valami. Szeretném ha nem volna igazam. Szeretném, de majd ha leírom a dolgokat talán ti is megértitek, hogy eléggé sántít a történet valamiért..